2017. május 31., szerda

Váltóolaj csere (247.000 km)


A váltóban az olaj könyv szerint élettartamig tart. Az, hogy mi az élettartama egy autónak, nincs lefektetve. Keleten hosszabb, nyugaton rövidebb ugye. A csere meg különben is csak 10 perc. Hajrá:)
Az olaj Ford 75W90, ebből kicsit több, mint 2 Liter kell az MTX75 -ös váltóba. A feltöltő csavar a váltóház elején található, vízszintes pozícióban és 8-as hatlap torx nyitja. Lazítsuk fel. A leeresztő csavar ugyan ilyen, csak jobban eldugták. A váltóház hátulján egy mélyedésben van, a tartóbak előtt, a házra 90 fokkal elfordítva. Akna jó dolog, de nélküle is meg lehet találni, én rámpára állítottam a gépet. 
A leeresztő kicsavarása után erőteljesen ömlik az olaj! Nagy átmérőjű tölcsér, vagy tál kell alá! A csavart csavarjuk vissza:) 
A feltöltéshez kell valamilyen átlátszó cső, egy méter elég, valahogy így: 



A szintet egyenesen álló autónál a már éppen nem kicsorgó olaj adja. 

A leengedett olaj sötétebb, de még sűrű és hasonló illatú volt, mint a frissen betöltött. De talán nem ártottunk a cserével.


Termosztát és termosztátház tömítés (247.000 km)


Az önindító javítása után a termosztátház szerelése következett. A termosztát és háza az intercooler kiszerelése után válik láthatóvá. A termosztátot 3db 8-as csavar fogja. Magát a termosztát házát pedig 2db 10-es csavar tartja a blokkon. 
A hűtővíz cseréje 10 évente esedékes, amivel elkéstem kissé, de most legalább leeresztettem. Gyári adat szerint 6,5 Liter a teljes töltési mennyiség. Egy flakon 2 Litert eredményez, mert 1:1 arányban kell hígítani. Tehát vettem 3+1 flakonnal. A leeresztéssel viszont nem jött ki mind, csak olyan 4-5 liter között. 
 Alsó motorburkolat le, hűtő alján szemből a jobb oldalon van egy nagy műanyag keresztcsavar, ez a leeresztő csavarja. Lavór és egy nagyobb csavarhúzó kell csupán ide, bár nekem a véső jobban bejött, mert szélesebb, könnyebben nyitotta. Kiegyenlítő tartály kupakja leteker és megvárjuk amíg lefolyik, majd rögtön vissza is csavarjuk a leeresztőt. Lehet nekiesni a termosztátnak. 
A termosztátház leszerelése az alábbi állapotot tárta fel nekem (nem autófókuszos a telefonom, ezért homályos)


A jobb alján elkezdett rozsdásodni a fém. Körülötte a tömítés nyoma látható. A rozsdától pedig elszökött a tömítés mellett a hűtővíz. Alapesetben nem szabad rozsdásodnia, hiszen a hűtőfolyadék egyik lényege, hogy ha 1:1 arányban higított, akkor korrózió gátló. Ezt 10 évig bírja. Persze néha töltöttem rá Unxx márkájút, mert fogyogatott, meg az volt otthon éppen... hát ne tegyétek. Se vizet. 
Lemostam a hűtőfolyadékot, száradásig vártam, 120-as smirglivel fémtisztára csiszoltam, majd Loctite SI5980 -al tömítettem. Aki hasonló cipőben jár, az vegyen termosztátház tömítést is! Összeszerelés után egy napot vártam a feltöltéssel. A feltöltés TIS szerint történt, járatás magas fordulaton, bemelegedés két ventilátor ciklusig. A melegedést szélvédőfűtéssel és teljes fénnyel, ködlámpákkal segítettem inkább. Nem pörgettem háromezres fordulaton. Lehűlés után még rá kell tölteni valamennyikét. 

Megelőzhető lett volna az önindító javítása, a termosztát javítása, ha betartom a 10 éves periódust és a pontos hígítást!



2017. április 26., szerda

Önindító szerelés II. (245.000km)


Van egy kis elrendezésbeli hiba abban, hogy a termosztátház az önindító fölé került pontosan. Nekem kissé enged, de nem mindig, csak néha. Pont ráfolyt az önindítóra, ami kezdett rózsaszínné válni. Na és az autó kezdett nem beindulni. A szétszerelt önindítóban a kefepor és a hűtőfolyadék egy olyan elegyet képezett, amitől a forgórész kivezetései egyesültek. A folyadék megmarta az egyik kefe érintkezését, amitől alig kapott áramot. Az önindító típusa: 1S4U-1100-AA. Arra gondoltam megint a persely kopása miatt szorul. Szétszedés után derült ki, hogy a persely tökéletes volt. A bolygóműben fém fogaskerék van. Minden alkatrészt a Boda Autóvillamosságtól rendeltem. Ez a reklám helye, mert nagyon jó cég. Mindent megtaláltam náluk cikkszám alapján. Készségesek voltak, profi az egész ahogyan van. Az önindító alkatrészei: persely (SBU9047), csapágy (ABE9045), kefeház (SBH9002). Ezen felül rendeltem bendixet, csavarokat, távtartókat, és az elengedhetetlen kis golyót. A forgórész nem cserés még, bőven nem. A kefék is bírták volna. Minden csapágy és persely rendben volt. 

Csöpög

A hibás kefetartó
Csere, pucolás, zsírzás után már azonnal indul, nagyon szépen teker.

2017. április 23., vasárnap

Nívópálca megvezető "csőtörés" (243.000 km)

A múltkori izzítógyertya cseréléskor vettem észre, hogy a nívót tartó cső alja beletört a motorba, a tetején meg szintén eltört a felfogatásnál. Tartottam a beletörött darab kiszedésétől. Megrendeltem és csekély hatezer Forintért egy új cső tulajdonosává váltam:
Kiemelni a beletört részt egy L-alakban meghajlított és élesre reszelt végű acélhuzallal sikerült.





Ennyi...? (243.000km)


Először is leesett a hátsó ajtóról az embléma...feladta volna a gép? Mi jöhet ezután? Reggel kinézek és ajtók a földön, kerekek szétgurulva?!

De hova tegyem vissza?
Itt teherautós

Itt kb. old new wave...

Inkább a helyére ragasztottam, praktikusan ha felborulok is olvasható

 A ragasztást a jól bevált Bison gyurmaragasztóval csináltam. Ez tartja a ghia emblémát is évek óta. (Igaziból nincs ám fejtetőn)

A forgalomban vettem észre az előttem közlekedő Focusnak sem volt emblémája. Pár éve hirdetett a Ford egy emblémacserét, későn találtam rá. Talán az segített volna mindenkin.




2017. január 28., szombat

Izzítógyertyák cseréje 2017.01.28.
Hetek óta -5 C°
(243.342 km)

      Egyszer csak nagyon nehezen akart indulni. Hosszas indítózás a -5 fokban, majd kormos füstfelhő. Úgy emlékeztem nem olyan régen cseréltem az izzítókat.  Nos, 174000km -nél történt, 2011 Novembere volt. Gyorsan megkerestem mennyi időnként illene cserélni. A BERU-nál találtam meg a választ, 75000km-100000km körül. A Cromaxtól rendeltem. Ez is BERU, de Ford dobozos. Délután négytől tudtam nekilátni. Az első hármat negyed óra alatt kicseréltem, a negyediknél a csatlakozás csavarja egyben volt csak hajlandó mozogni az érintkezővel, vagyis rárohadt. Itt egy dolog nincs: hely! Nagyon nehéz volt lecsavarni és fogóval fogni egyszerre! Végül is kettő volt rossz, két egymás melletti szemből nézve a jobb oldalon. Összerakás után pöcc-röff.
      Amit közben találtam, a nívópálcát vezető cső alja ki van törve a motorblokkból. Fölötte lebeg jelenleg. Ez a műanyag nagyon rideggé vált 2003 óta. Letört róla az izzító vezetéke is többek között. Fixálnom kellett máshova. 
      A hűtővizet pedig ereszti a termosztátnál. A vizet 10 évente kellene cserélni, tavaszi projekt lesz belőle.