2011. február 7., hétfő

Egy kis kézifék utánállítás

A hétvégén volt egy kis időm utánállítani a kéziféket, ugyanis kilenc kattanás után volt a tuti, de tizet is elbírt. A Focusnak amúgy sem túl erős a kézije, tárcsafék ide vagy oda. Az enyém meg főleg, mivel a betétek most sem fekszenek fel a tárcsára. Igen az új betétek, az új tárcsára.
Szóval az állítás egyszerű, legalább ezzel is előrébb leszek. A kézifék kar szoknyája alá kell néznünk. Mivel nem tudtam felszedni máshogy, ezért le kellett vennem a kardánboxot kicsit, hogy alálássak és a felfogatást kikémleljem a mobilom fényképezőjével. Lépések:
1. Pohártartók ki, három csavart kicsavar
2. A hátulját megemeljük, és a szivargyújtó csatlakozóját kihúzzuk befelére, a kézi irányába, így magasabbra emelhetjük
3. Alulról összenyomjuk a bal oldali piros körrel jelölt karmokat, és kiakasztjuk a hátulját


4. Az állítócsavar látható a kar bal felén, leszedjük a biztosítót egy fogóval


5. Behúzzuk négy-öt kattanásnyira a kart és egy tizes kulccsal utánhúzzuk a csavart
Sajnos elég béna helyen van az utánállító csavar, nálam kiszakította a szoknyát is, mert elég magas.